| Médiatörvény - vélemény | |
|
Bevallom felszínesen közelítem meg a kérdést mert a médiatörvény teljes szövegét nem olvastam végig pontról-pontra.
Ám bele-bele olvastam, és számos kritikát áttanulmányoztam amely vele foglalkozik.
Mégis veszem magamnak a bátorságot, hogy véleményem legyen a média Fidesz kormány által történő szabályozásáról, sőt ennek apropóján még többről is.
Íme: Kezdem az aggályaimmal, mert hiszen ha hatalomról gondolkodunk, mindíg helyénvaló némi gyanakvással viseltetnünk. A hatalom meghatározó jellemvonása ugyanis minden esetben és minden helyen, valamennyi helyzetben és minden pillanatban, mindíg ugyanazokra az alapvetésekre vezethető vissza. Legyen az jobboldali, baloldali, keresztény, vagy iszlám, zsidó, vagy náci, kommunista, vagy konzervatív hatalom. Nevezetesen, hogy befolyásra tör minden fölött, ami számára cselekvési lehetőséget növel, legyen az intézmény, szárazföldi terület, embercsoport, vagy intellektuális tudás. E hatalmi alaptermészet determinációjának varázsa alól nyilvánvalóan a Fidesz kormány hatalombirtoklói sem képesek kivonni magukat. Hiba lenne tehát a kritikai gondolkodás teljes hiányával szemlélnünk ténykedését, még akkor is, ha úgy érezzük, hogy a kormányzat eddigi általános irányzatával kapcsolatban nincs okunk komoly bírálatokra, legfeljebb olyan megközelítésben, hogy bizonyos döntésekben nem ment el elég messzire. Az új médiatörvényben két olyan elem fedezhető fel, amely objektíve kritikai kérdéseket vethet fel.:
E kettő valóban kérdéseket vet fel -, indokolt a civil gyanakvás. Az első esetben még gondolhatok arra, hogy a nagy kapkodásban egy az egyben átvették az ENSZ szólásszabadsággal kapcsolatos irányelveit, s azt szó szerinti törvénnyé tették. Ez szimplán csak hiba. Javítható. Lehet konkretizálni, körülírni, definiálni, ami által valóban végrehajtható jogszabályként lehet kezelni. Ezt a hibát - ha korrigálják -, elnézem. A második esetre viszont nem nagyon találok magyarázatot. Mi célja lehet egy média hatóságnak a házkutatással, és sajtó-források utáni nyomozással. Ez bizony már komoly aggodalom tárgya lehet. Ez már fenyegetést jelent az oknyomozó újságírás számára. Legyünk jóindulatúak, és tegyük fel, hogy a hatalombirtoklókat nem a sajtószabadság korlátozása vezette e hatósági jogosítvány bevezetésére. No de akkor gyorsan találjunk valamit, ami bizonyítja a jóindulatot, és definiáljuk pontosan, hogy mire irányul ez a jogosítvány. Vagy vonjuk vissza ! E kritikai észrevételek után azonban továbbmennék. Nézzük meg kik tiltakoznak a leginkább, ilyen veszett lármával a médiatörvény ellen. Miféle társaság ez? Az a helyzet, hogy könnyen felismerhető egy banda ez, jól tudható, hogy ők álltak az előző kormányzat MSZP-SZDSZ szellemi háttereként amögött a tehetségtelen alávalóság mögött ami ezt a korszakot jellemezte. Puszta személyükkel kompromittálják a sajtószabadság védelmére szervezett aktivitást. Holott az akár lehetne autentikus, legitim, civil jogi szakmai tevékenység is. Nézzük csak meg a nepszava.com -on Heller Ágnes problematológusból szisztematológussá züllötten, baráti körével épp azon metodizál, hogy hogyan lehetne Orbán kormányát megdönteni. Esetleg gazdasági romhalmazt kellene csinálni az országban, vagy valamilyen elégedetlen társadalmi csoportot kellene fellázítani és annak az élére állva átvenni a hatalmat? Aki a média törvény bírálatába kezd, könnyen ennek a társaságnak a kebelében találhatja magát, amely társaság puszta hatalmi harccá silányítja az egyébként akár indokolható szakmai civil kritikát a médiatörvénnyel (vagy bármely kormányzati tevékenységgel) kapcsolatban. Orbán ellen hatalmas sajtókampányt vezényel ez a hatalmi érdekkör a nemzetközi színtéren is. A Fidesz kormányzat is hibázik ugyanakkor, ha minden kritikát ennek a társaságnak tulajdonít, amely valóban puszta hatalomszerző offenzívát folytat akkor, amikor mozgósít és agitál a sajtószabadság védelmére. Nem lehet minden kritikát negligálni. Ezt a fajta hibát Gyurcsány is elkövette amikor minden bírálat, tüntetés mögött Orbán és a Fidesz hataloméhségét látta, s ezért negligálta. Ezért is van ma a Fidesznek kétharmada, na és TGM jó tanácsainak köszönhetően, aki a fent nevezett társaság organikus oszlopa. Köszönjük TGM! A bírálatok özönében sokan és sokszor hivatkoznak a nyugati médiaszabadságra. Hát vegyük például az amerikai filmeket. A nagy amerikai szabadság-komplexum működése közepette működik valamiféle anti-diszkriminációs szabály, amit nyilván politikai okokból és érdekből vezettek be. Amely diktál. Nevezetesen azt, hogy szinesbőrűeket megfelelő arányban kell szerepeltetni és pozitív szereplőként is meg kell jelenniük.(Nagyon helyesen!) Ennek ugyanis óriási nevelő hatása van a társadalmi gondolkodásra. Mit látunk eközben a Magyar RTL klub televízióban? Mónika show-t, ahol a cigányság legantiszociálisabb rétegéből válogatott, előnytelen megjelenésű embereket mutogatnak, akik egymást trágár módon verbálisan gyalázzák, és olykor még össze is verekednek. Komoly értelmiségiek azzal érvelnek az ilyen adások mellett, hogy hát erre van kereslet, ilyen igényei vannak a nézőknek. Igen, és nagy a kereslet a kokainra is - akkor hadd menjen. Ennek a "műsornak" a hatása a társadalmi gondolkodásra nézve ártalmas, romboló, katasztrófális. Felér egy idegen hatalom hadműveletével, amelynek végső célja lehet akár a cigányság és a magyarság közötti polgárháború kirobbantása is. Hogy ezt ne lehessen milliárdos pénzbüntetéssel szankcionálni az nonszensz. Az is nonszensz, hogy egy nagy nézettségű reggeli közszolgálati műsorban két (addig) komolynak látszó értelmiségi - Hankiss Elemér és Réz András - elfogadólag (kvázi elismerőleg) beszél egy kereskedelmi tv valóság-show-járól. Az lehetetlen, hogy ezt ne lehessen szankcionálni. Igen, szankcionálni kell ! Igen, korlátozni kell ! A két kapásból felhozott példa is mutatja, hogy ha alaposan végigtekintünk az elmúlt húsz éven, kijelenthetjük, hogy a magyarországi médiaszakma-értelmiség többszörösen megbukott a sajtószabadság-vizsgán ! Elégtelen! Most itt az intő ! Megérdemlitek ! A Fidesz kormányzati munkáját -, és legfőképpen az új média szabályozási koncepcióját - bírálók, valamennyien arra hivatkoznak, hogy bezzeg a nyugati demokráciákban .... Aki valamelyes rálátással bír a politikai hatalmi rendszerre az pontosan tudja, hogy ezekben a "nagy demokratikus múltú" államokban a demokrácia fogalma és gyakorlata légnemű. Gumiból van semmi másból - oda nyújtják (kicsire vagy nagyra) amikor és amekkorára akarják. Ne hivatkozzon nekem senki semmiféle demokráciára és jogállamra velük kapcsolatban, és a szólásszabadságról se szónokoljanak rájuk hivatkozva holmi álnok hipokriták. (Iraq,WTC,Guantanamo stb.) Majd ha a szólásszabadság szárnyas karmesterei arról kezdenek cikkeket írattatni a Die Welt -ben vagy a Washington Post -ban hogy hol vannak a felelősei a hamis ürüggyel megindított iraqi háborúnak. Na és ha naponta jelennek meg cikkek Guantanamo-i fogolytáborról, ahol elrabolt civil embereket - puszta gyanakvás alapján - jogfosztottan fogva tartanak és középkori kínzásnak vetnek alá évek óta ! Ám az ellen nem tiltakoznak naponta a "művelt" nyugat demokratái s a "jogállamok" is némák. A FÜGGETLEN sajtó sem ír naponta kéthasábos cikket az ellen az ÁLLAMI gengszterizmus ellen, követelve a bűnösök felelősségre vonását. Pedig az óránkénti tiltakozás is kevés lenne! Nem tiltakoznak naponta a Heller Ágnesek körei sem. Vajon miért nem? Pedig az sem kizárt hogy azokon a szerencsétlen foglyokon vegyi és baktériumkísérleteket folytatnak a demokrácia fennkölt bajnokai. ( Volt már ilyen, Bill Clinton elnökként elismerte a civileken folytatott kísérleteket és bocsánatot is kért érte.) Hol vagytok TI ilyenkor sajtószabadságért küzdő elszánt jogi harcosok. A nyíltság tisztaszívű angyali. Ja, hogy ilyenkor TI álltok a gázcsapnál ! És az egy jó pozíció, olyankor nem kell tiltakozni. Most bezzeg tiltakoztok a sajtószabadságért. De valójában azért, mert hatalmi befolyást vesztetek, amit a rosszul szabályozott médián keresztül voltatok képesek gyakorolni. Vajon kinek az oldalán? Kinek a megbízásából? Milyen hatalom érdekében? Sajtószabadság ? - ugyan már! A sajtószabadságért küzdeni fölösleges olyan világban, ahol már - nektek köszönhetően - a gondolatszabadság is elveszett. Amikor a hatalom az idegsejtekig hatol. ( És itt most nem a jelenre és nem Magyarországra gondolok, hanem az egész un. nyugati világra, ahol az elmúlt évtizedekben bekövetkezett ez a változás.) Ez az igazi veszteség! S ez a ti felelősségetek!!! |
|
| Budapest 2010.12.30 | [Kopács] Kovács Miklós Lucidum Intervallum |