| A nagy média falat ledönteni vagy lenyelni ? |
|
1. Amiről mindenki tudhat: Közpénzből, az Orbán kormány által újonnan felépített médiahatóság - rövidített nevén (NMHH) -, létrehozott egy új média intézményt, amelynek neve rövidítve (MTVA), mely utóbbit közönségesen csak "Alap" -nak hívunk. Saját új vezetőséggel, apparátussal, adminisztrációval, számítógépes kapacitással, és mindennel, ami egy új cég számára szükséges.(Kaotikusak ezek az elnevezések, mintha csak épp az lenne a cél, hogy nehezen lehessen eligazodni.) Ez már ezen a ponton is pazarlás, hűtlen kezelés, hiszen eközben a négy közszolgálati médiát - ( MTI, MagyarRádió, MTV, DunaTV ) - mint intézményt továbbra is fenn tartja, mindegyiket negyven-negyven fő körüli alkalmazottal, s főképpen: teljes vezetői állománnyal. Azokat az alkalmazottakat, akik nem kerültek bele ebbe a négyszer negyven fő állományba -, automatikusan az új médiacég ("Alap") alkalmazottaivá tették. Egyúttal a négy közmédia valamennyi eszközét, ingó és ingatlan vagyonát is az "Alap" tulajdonává minősítették. Döntésük további problematikus része, hogy az újonnan létrehozott médiacég - "Alap" - tulajdonává minősített eszközöket, alkalmazottaivá tett dolgozókat, a Kunigunda úti média bázisra - egy bérleménybe - költözeti, oda, ahol eleddig a Magyar Televízió műsorgyártó bázisa működött. Ugyanis a kunigunda úti telep nincs az "Alap" tulajdonában, az teljes egészében magánkézben van, amelyet az "alap" közpénzből bérel, melynek díja havi 750 ezer euró. Azaz évi 2,4 milliárd forint. A fizikailag történő összeköltöztetés következménye, hogy az MTI a MagyarRádió és a DunaTV saját tulajdonú ingatlanjai (amelyek immár az "Alap" tulajdonában vannak) felszabadulnak, megüresednek. Ezeket valamilyen módon hasznosítani kívánják -, így szólnak az "eredeti" tervek. Amennyiben a helyzet változatlan marad, akkor azzal, hogy a tulajdonuktól megfosztott médiaintézeteket bérleménybe költöztetik, az állami adóbevételekből befolyt pénzek magánzsebekbe történő átszivattyúzásának eddigi gyakorlatát őrzik és erősítik meg. (S fordítják - vélhetően - saját hasznukra.) Az összevonás során - pozitív fejleményként - leggyakrabban azt hangoztatták, hogy ezzel megszűnnek a korlátok, és a különböző területek között megnyílik az átjárási lehetőség, rádiósok készíthetnek tv-műsort. stb. és mivel egy központi helyre lesz minden és mindenki összevonva, így ez -, a különféle duplikációk megszüntetésével -, jelentős megtakarításokra ad lehetőséget. (Ez - mint látni fogjuk - nem igaz!) Az "Alap" állományába bekerült mintegy 3 ezer médiaalkalmazott létszámát legalább két, de valószínűleg inkább három lépcsőben a felére kívánják csökkenteni.(A racionalizálás kétségtelenül kívánatos, különösen az MTV állományában lévő mintegy 350 - más források szerint 500 - alkalmazott esetében, akik semmiféle munkatevékenységet nem folytatnak, és be sem járnak az intézménybe, csak "szociális" okokból kapják a fizetésüket.) Az elbocsátások egyik tudatosan bevallott eleme, hogy ötven év felettieket bocsátanak el, mert a közmédia állománya "elöregedett". Az index cikke szerint. Ha ez igazolható - akár az elhangzott kijelentés, akár az elbocsátás statisztikája alapján - az máris lehetőséget nyit egy diszkrimináció ellenes perre, és kártérítésre. 2. Ami mindebből következik, s amit a médiamunkások már tudhatnak: Az eddig saját székházzal rendelkező médiaintézmények (Magyar Rádió, DunaTV, MTI), kiköltöznek saját ingatlanjaikból egy bérleménybe, aminek bérleti díja - ld. fentebb - horribilis összegbe kerül. A költöztetés újabb horribilis összegeket emészt fel. A Magyar Rádió számára nincs is hely a kunigunda úti ingatlanban, számára mindenképpen egy új beruházással kellene helyet kialakítani ott. Ez kb. 20-50 milliárd forintba fog kerülni, és még évekig fog tartani. Mellesleg: vannak olyan hírek is, hogy a DunaTV ingatlanja a Magyarok Világszövetségének tulajdonában van, s az nem járul hozzá, hogy az "Alap" azt bármiféle módon hasznosítsa. Tudjuk, hogy a kunigunda úti telephely bérbeadójával tárgyalások folynak, hogy a bérleti díjat mérsékelje. Ennek kimenetele bizonytalan. Ugyanakkor a bérbeadó hajlandó eladni az ingatlant -, több tízmilliárd forintért, egyes hírek szerint akár 100 milliárd forintért. Már ezen a ponton is nyomatékosan feltehetjük a kérdést, hogy hol van itt a racionalizálás, és a megtakarítás ?! Azt is tudjuk, hogy az összevont közmédiára az "Alap" költségvetésében mintegy 60 milliárd forint áll rendelkezésre évente. Ebben az évben (2011) a beérkező 60 milliárd forintból - a média cégek átalakításából következő adófizetési kötelezettség miatt - több milliárdot be kellett fizetni az adóhatóság számára. Körülbelül 16-18 milliárd forint a médiamunkások évi foglalkoztatási költsége. Mindebből egyenesen következik, hogy a műsorgyártásra és egyéb működési költségekre megmaradó összeg a négy média számára - erre az évre - kevés. Azaz nincs pénz! Ezért nem közvetíttette a DunaTV-n - az "Alap" - pünkösdvasárnap, a gyimesbükki misét - ami az utóbbi évtizedben nemigen fordult elő, holott sok néző várta ezt az élő közvetítést. Aláhúzható: hűtlen kezelés! Ráadásul működési anomália is. Hiszen elvileg úgy van felépítve az új rendszer, hogy a 40-fősre csökkentett DunaTV-nek nincsenek anyagi eszközei műsorgyártásra - pl. gyimesbükki közvetítésre. Hanem megrendeli azt az "Alap"-tól. A pénz ugyanis az "Alap"-nál van, amelyet a négy média működtetésére a költségvetésből megkapott, s amelyből ezévre már alig maradt. A 40-fősre csökkentett DunaTV megrendelte tehát a gyimesbükki mise közvetítését az "Alap"-tól, azonban az "Alap" közölte, hogy az túl drága lenne, ezért nem közvetíti. Kérdés tehát, hogy mit is csinál az a bizonyos 40 fősre csökkentett DunaTV, ha nincsenek eszközei, és a döntéseit éppen ebből következően máshol bírálják felül. Lehet, hogy létének csupán egyetlen célja, hogy azt reprezentálja: nem szüntettük meg a DunaTV-t, lám van ilyen. A 40 fősre csökkentett DunaTV első embere Ókovács Szilveszter azt nyilatkozta erről, hogy helyette rengeteg egyéb vallási természetű műsort adott azon a napon a DunaTV. (értsd.: régi,konzerv) Az ötven év alatti vezérigazgató - operaénekes - nincs tisztában az élő adás spirituális jelentőségével - különösen ha egy miséről van szó, amely a magyarság megmaradásának összetartozásának hangsúlyával van telítve. Általában nagyon visszataszító az a jelenség, hogy a televíziót embertelenítik. Háztartási géppé silányítják, embernélkülisítik. Mosógép, porszívó, televízió. Ezt az elgépiesítést erősíti például az élő műsorok hiánya - a rengeteg konzerv műsor, a rengeteg ismétlés, és legfőképpen, hogy eltüntették a képernyőről a műsorközlő bemondók szerepeltetését. Akik emberi arcot adtak a műsorfolyamnak, akik kapcsolatot tartottak fenn a nézőkkel - természetesen mindíg élőben. ![]() 3. További tények és következtetések: Vannak olyan információk is, melyek szerint, lehet, hogy a (40 fősre apasztott) MTI mégis marad a helyén - a naphegy téri saját tulajdonú székházában - amelyen megosztozik az "Alap" központi adminisztációjának irodájával, és a másik három - egyenként 40 fősre apadt - médiaintézet irodáival, (MagyarRádió, MTV, DunaTV). Ilyen értelemben jelenleg egyedül a DunaTV - immár az "Alap" állományában lévő - alkalmazottainak és egyes technikájának kiköltöztetése a saját székházából egy bérleménybe (kunigunda) az, ami ténylegesen megvalósulni látszik. Azaz a DunaTV Mészáros uti székházának kiürítése. A kunigunda utcai telephelyen nincsenek üres, és kihasználatlan helyiségek, műsorgyártó eszközök, irodák. Azaz a Duna Mészáros úti székházából elköltözőknek nincs ott külön hely. Az összevonás-összeköltözés tudatosan megfogalmazottan - és kimondva - azzal jár együtt, hogy a DunaTV műsorkészítő alkotógárdája és technikai személyzete, (már akit nem rúgnak ki) beolvad az MTV rendszerébe, amely rendszert az "Alap" érintetlenül átvesz, és megtart. Azaz a DunaTV megszűnik -; De facto! ![]() Nem szűnik meg mint csatorna, hiszen a nézők látni fognak ilyen logóval ellátott programot. Azonban megszűnik mint alkotói közösség, mint gondolati egység, mint szemléleti érték-rendszer. Vagyis az szűnik meg belőle, ami DunaTV-vé tette: a szellemi esszencia, a szándék, a hit, a nemzeti kultúra és összetartozás ápolására, a lélek lelkesedése, és az összetarozás érzése, ami gyakran közvetlenül érezhetően is kisugárzott a képernyőről, és az ott dolgozók munkájából. Jelenlegi állás szerint az egész média-összeköltöztetésnek ez az egyetlen racionálisan értelmezhető eredménye: a DunaTV ilyen értelmű megszüntetése és a saját tulajdonú székházának kiürítése. Merthogy nyilvánvalóan nem valamiféle takarékossági megfontoltság, az egészen biztos. (Egyes források szerint a HírTV prominensei már körbejártak a mészáros utcai épületben, szemrevételezni azt. A fideszes HírTV jelenlegi székhelye meglehetősen szűkös, és szegényes.) Az "Alap" vezetőségét túlnyomórészt az MTV régi-vágású vezetői teszik ki. Ennek köszönhető az a teljesen irracionális döntés is, hogy az MTV-ben használt eszközök, struktúra, technológia, és hierarchia marad fenn - lényegében érintetlenül -, amiben a DunaTV műsorkészítő alkotógárdája - ( akiket még nem rúgnak ki) - és technikai személyzetének egy része feloldódik, (a többi részét kirúgják). Holott a DunaTV mind technológiában, mind szervezeti tekintetben sokkal modernebb, rugalmasabb, és főleg takarékosabb struktúrával rendelkezik, mint az MTV. Néhány konkrét példa: Az ötszáz fős DunaTV-ben 10 fő dolgozik a humánpolitikai osztályon. Az 1500 fős MTV-ben 220-an VANNAK! Ez részben annak a számítógépes technológiának köszönhető, ami az MTV-ben hiányzott, hiányzik. Azt hinnénk, hogy jó, de akkor most majd ezt bevezetik, hiszen a DunaTV-nél meg volt -, azaz most már ez is az "Alap" tulajdona. De nem! Marad az MTV rendszere -, most már mint az "Alap" rendszere. Ez általános jelenség, minden tekintetben és mindenre ez a jellemző! Az MTV vezetésből az "Alap" vezetőivé avanzsált garnitúra ragaszkodik a megszokott és betanult eszközeihez, és technológiájához, módszereihez és szervezeti struktúrájához. Persze, ha be is vezetnék a DunaTV moderenebb technikai rendszerét a kunigunda utcai bérleményben, ez is drágább lenne, mint az, ami eleve készen és működőképesen ott áll a DunaTV mészáros úti saját tulajdonú székházában. További konkrét példa: A DunaTV-ben minden video-anyag hálózati rendszerben, digitálisan van jelen. Mit jelent ez? Ha egy forgatásról beérkezik egy film-anyag, az bekerül a digitális szerverre, ahonnan az azzal dolgozó valamennyi munkatárs elérheti. Megnyitja a vágó a vágószobában, ezalatt a grafika is megnyithatja a saját munkaállomásán és képkockákat vehet ki belőle. Megnyithatja a feliratozás, a teletext, az internet-szerkesztő. Mindenki a maga irodájában/munkaállomásán, és elvégezheti a maga munkaműveletét vele, mindannyian egyidejűleg. Az anyag nem kerül ki többé a rendszerből. Innen ellenőrizheti a műsorszerkesztőség, és innen kerül adásba is. S végül még egy digitális arhiváló rendszer is eltárolja. Ezzel szemben az MTV-ben, minden szalagon közlekedik. A leforgatott anyag bekerül a vágószobába, beviszik a számítógépbe, majd vágás után, visszakerül szalagra, és az aszisztens átviszi a másik emeletre a grafikusnak, aki miután végzett vele továbbviszi szalagon a megtekintőnek, aki miután végzett vele átgyalogol vele az első emeletre és így tovább. Rossz technológia rengeteg ember. Mindenhez kell egy aszisztens vagy inkább kettő, helyettes és még a helyettes helyettesének a helyettese is. Mindent adminisztrálnak, mindent írásban kell igényelni, és jóváhagyni. Igazi brutális szoicialista nagyvállalat, a rendszerváltás utolsó kommunista túlélője. A DunaTV-ben mindez nincs. De mégis marad az MTV-s rendszer. Bérszámfejtési rendszer, számlázási, nyilvántartási rendszer, diszpozíciós rendszer. Mind elavult - a Dunának ettől sokkal jobb, korszerűbb, és takarékosabb van valamennyiből. Ez volt mindíg is oka az MTV gazdasági összeomlásainak. Megreformálhatatlan csődtömeg. Nyilván ez a jéghegy csúcsa -, a vezetési hierarchia működésében hatványozottan jelen lehet ez az elem. Az NMHH az - "Alap" vezetőinek végrehajtó brigádjával - ezt a rendszert építgeti, őrizgeti, és mentegeti. Az a fajta rugalmasság sem létezik ami a DunaTV-ben jelen volt. Nevezetesen, hogy egy DunaTV alkalmazott, több munkakörben is dolgozhatott, például diszpécserek stúdió-asszisztensként is dolgozhattak, hogy vágó rendezőasszisztensként is dolgozhatott, és így tovább. Jóval kevesebb emberrel - olcsóbban - meg lehetett oldani a működést, és a dolgozónak is jobb volt így, mert tudott túlmunkát vállalni helyben. A kunigunda utcában nincs ilyen átjárás -, s nem is lesz -, holott eredetileg épp az átjárhatóságra hivatkoztak - mint pozitív fejleményre - az összevonással kapcsolatban. A jelek szerint, egy-két éven belül horribilis összeget akarnak elkölteni a kunigunda úti médiaközpont technikai fejlesztésére. Valakinek nyilván megéri majd a beszállítókkal tárgyalni. Állítólag több tízmilliárdos tételről van szó. Ugyanakkor úgy hírlik, hogy máris jelentkezett néhány fidesz közeli médiavállalkozás, hogy egyes műsorokat elvállalnak külső gyártásban. Mit jelent ez? A jelenleg is létező, adekvát példa: Még a Gyurcsány korszakban szerződött az MTV egy magáncéggel amely elvállalta az MTV díszletmozgatásának munkálatait. Mi ez a munka? Néhány segédmunkás a már előzőleg legyártott, kész díszlet-elemeket behordja, beállítja a stúdiókba, majd amikor épp ezekre nincs szükség, átrendezi, kicseréli ezeket másikra. A magáncég olyan összeget kap az MTV-től ezért a munkáért, amelyet ha lebontunk a cég által foglalkoztatott segédmunkások bérére, akkor egy segédmunkás négyezerötszáz forintba kerül az MTV-nek óránként. (Persze - evidens - ezt nem a segédmunkás kapja meg, hanem a magáncég, amely az MTV-vel szerződött és amely a segédmunkást foglalkoztatja.) Ez a szisztéma. Lehet, hogy a fidesz talpnyalói is valami hasonlóan jó üzleti lehetőséget látnak annak az évi 60 milliárdnak a megcsapolására, amikor külső gyártásba akarnak kivinni produkciókat, külső cégekbe munkafolyamatokat? Hát igen, a szocialistáknak is lehetnek jó ötleteik. Összességében véve úgy tűnik, hogy az egész médiaátalakítás háromszor annyi pénzébe fog kerülni a választóknak, mintha hozzá se nyúltak volna semmihez. A DunaTV 2-300 milliós beruházással képes lenne az m1 m2 csatornák sugárzására is, a saját, mészáros uti székházából, természetesen az MTV már most is meg lévő ezzel foglalkozó szakembereit foglalkoztatva ehhez. A DunaTV adását áttelepíteni a kunigunda utcai bérleménybe ettől többe fog kerülni, és ráadásul az MTV elavult, bővíthetetlen rendszere, (amit persze megtartanak), nem is kompatibilis a Duna modernebb rendszerével. (Amit azért átvisznek a mészáros utcából hatalmas összegért - de hogy azt minek?) A kétharmados győzelem minden jel szerint a fidesz kormány fejébe szállt, és az eufórikus öröm gyakorta olyan döntések sorozatára ragadtatja a kicsírázó új hatalmi adminisztráció potentáltjait, amit a legnagyobb jóindulattal is csak eszét vesztettnek lehet titulálni. Az is valószínűnek tűnik, hogy Orbán pontosan olyan hajóba száll ezzel a média-átalakítással, mint amilyen hajóval már zátonyra futott az új Nemzeti Színházzal kapcsolatban. Látványosan felépítette a nemzeti kultúra szimbolikus építményét, majd odaadta azt működtetni, a politikai riválisok oldalán elkötelezett színház-csinálóknak. Na ezek meg mindíg jó színházat csinálnak: az Ember Tragédiájának modern feldolgozása, nem építette a népszerűséget a fidesz számára, hanem rombolta. A színházhoz nagyon értenek. Ez lesz most a médiacentralizálással is. Orbán kiválóan lerombol és felépít valamit, amit aztán majd az ellenfelei fognak őellene felhasználni. Orbánnak nincs annyi médiaszakembere, hogy elfoglalja velük az egész médiát. Vajon nagyon meg lesz majd lepve, amikor ez az új központosított média egyszerre csak - már nem az ő kezében - meg fog szólalni, de ellene ? Hiszen az általános politikai helyzetet figyelve arra a következtetésre juthatunk, hogy bizonyos értelemben, Orbán és a fidesz kormány abban a helyzetben van, mint az Antall-i MDF. Perdix perdix. Fogoly ő! A helyzet fogja. Hacsak valóban nem a demokrácia teljes felszámolása a célja - ahogyan TGM vizionálja. (Aki mellesleg nyilvánvalóan eszét vesztette.) Orbán kormánya olyan úton jár, amin kénytelen járni, de nem lenne szükségszerű, hogy ilyen hibákat elkövessen mint pl. a média-átalakítás során. Nyilván más területeken is ilyen arányú tévedéseket követ el, és nem képes arra, hogy azt mondja: bocsánat, hibáztam, mindenki hibázik olykor, mert emberek vagyunk! Ő erre nem képes. Így vesztésre van ítélve. Akik befektettek az ő támogatásába, elkönyvelhetik a deficitet! De ennek az útnak a végén már nincs feltámadás. Ha így halad tovább már csak két és fél év van hátra Orbán karrierjéből. Az igazán izgalmas kérdés az, hogy ki jön utána ? Gyurcsány? Ugyan! MSZP ? Gyurcsánnyal soha! Nélküle talán, de két cikluson belül aligha. Jobbik ? Igen! Alighanem. Esetleg egy új baloldali párt? Na, ennek lenne igazán esélye szerintem. Radikális, Marxista! És a jobbik ? Mi lesz ha nyer ? Képes lesz kormányozni? Van e mögötte akkora szellemi erő és tudásbázis, hogy kormányozzon?
|
| 2011.06.23 |