Autentikus értelemben vett demokráciák
nem léteznek a bolygón.
A demokráciáknak látszó államokban a
hatalom a háttérben van, amely felépítését tekintve a pénzügyi-gazdasági
érdekszövetség, a titkosszolgálat és a szervezett bűnözés - maffia típusú -
működési rendszerét egyesíti.
A hatalmi architektúra a
következőképpen épül fel:
Három alapvető csoportba sorolhatók a nyilvánosság előtt megjelenő
felsőbb politikai vezetők, jogi, törvényhozási, közigazgatási közszereplők, az erőszakszervezetek ismert irányítói s más, a hatalomgyakorlás különböző szintjeit megszemélyesítő vezető személyek - s az egész adminisztráció:
A.) Kívülállók, avagy a bábuk.:
(Ezek száma egyre inkább elenyésző.) A háttérhatalom által felhasznált
személyek, akik nem részesei a tényleges (háttérhatalom) birtoklásának, nem részei
annak -, nincs tudatos kapcsolatuk vele, fel sem ismerik annak létezését s mindent
átfogó irányító jelenlétét -; S azt sem, hogy ők maguk is ennek a
háttérhatalomnak a befolyásoló hatása alatt állnak akkor, amikor vezetői
tevékenységet végeznek, és döntéseket hoznak. Csak olyan személyek kerülhetnek ebbe
a kategóriába, s válhatnak közszereplőkké, fontosabb vezető posztok betöltőivé,
akiket fel lehet használni a háttérhatalom érdekében és céljaira. Ezeket az
embereket vagy könnyen képes befolyásolni a háttérhatalom - ezért engedi, (vagy
éppen segíti) őket felső vezető beosztásba -, vagy e személyeknek olyanok a
céljaik, tevékenységi irányuk, nézeteik, amelyek egybeesnek a háttér-hatalom
pillanatnyi vagy hosszú távú érdekeivel, céljaival. Ha befolyásolhatóságuk,
felhasználhatóságuk csökken, vagy döntéseik, nézeteik iránya megváltozik,
leváltják -, ha ez szimplán nem lehetséges -, akkor ellehetetlenítik, lejáratják,
vagy botrányba keverik őket. (pl. Részben ennek tulajdoníthatók az újra és újra
kirobbanó politikai személyeket érintő sajtóbotrányok.)Ha ezek egyike sem lehetséges, akkor vegyszerekkel okoznak - átmeneti - rosszulléteket, beszédzavart, vagy más olyan idegrendszeri tüneteket, amelyek alkalmatlanná teszik az illetőt az adott feladat ellátására.[ pl. ]
B.) A végrehajtó réteg, avagy a
"lakájok":
A valódi háttérhatalmat birtoklók szolgálatába szegődött - vagy oda
kényszerített - alacsony szintű háttérhatalmi birtoklási szinttel és befolyással
rendelkező személyek. Azaz ügynökök, akik tömegesen vannak jelen a közintézmények
alacsony és középvezetői beosztásaiban -; nincs jelentős befolyásuk és jogkörük
a háttérhatalom tevékenységi irányára, gyakorlati és elvi rendszerére, céljaira.
Azokat csupán végrehajtják, ők a hatalom cselekvésének megtestesítői -; a
háttérhatalom célkitűzéseit, utasításait kiszolgáló kéz -; a háttérhatalom direktívái
alapján cselekszenek, nyilvánulnak meg, vagy gyakorolnak befolyást. Ott ülnek a
törvényhozásban, az erőszakszervezetek közép-vezető posztjain. Netán nagyobb
számban egy adott intézmény legfőbb vezetőjének közvetlen munkatársai gyanánt -;(
amennyiben a vezető felhasznált személy, és nem tartozik a háttérhatalom
kötelékébe, így nem utasítható közvetlenül, hogy döntéseit a háttérhatalom érdekei szerint hozza.) Ők a lakájok. Maguk is kiszolgáltatottjai - egyénenként kisebb vagy
nagyobb mértékben - a háttérhatalom felsőbb szintjeinek, mely használja, és felhasználja őket -; Ideológiával, ürügyrendszerrel, félretájékoztatással, vagy alulinformáltsággal, jutalmazási-érdekeltségi -, továbbá különféle tudományos precizitással kidolgozott - pszichológiai technikákkal -; Képes rávenni őket akár a legborzalmasabb, legembertelenebb cselekmények elkövetésében való részvételre is.
C.) A legfelsőbb hatalmi szint,
avagy a fej.:
A valódi hatalombirtoklók -; a háttérhatalom csúcsa. Tényleges hatalmat
birtokló és a tényleges döntéseket meghozó, a célokat kijelölő és meghatározó
személyek. Ezek a személyek többnyire mindig a háttérben maradnak, kilétüket titok
fedi, nem lépnek a nyilvánosság elé hatalomgyakorlóként, vagy a nyilvános hatalmi
adminisztrációt megszemélyesítve. Ám szívesen csinálnak látványos karriert, pl.
mint híres tudósok, nagynevű újságírók, nemzetközileg elismert
orvos-specialisták, különlegesen sikeres gazdasági szakemberek, népszerű
televíziós show-műsorok sztár szerkesztő-műsorvezetői, mint nemzetközi díjjal
kitüntetett írók, filmrendezők/operatőrök, művészek, nagyhírű világkörüli utazók, neves sportolók,
rajongott popzenészek, vagy szegényeket támogató humanista emberbarátok. Hatalmukat a
háttér-szervezeten keresztül - a "lakájok" által - érvényesítik és
gyakorolják. Nem ellenőrizhetők, nem vonhatók felelősségre, nincs jog, nincs
semmilyen szabály, ami vonatkozna rájuk, döntéseikért nem kell vállalniuk a
felelősséget, tevékenységük nincs korlátozva, nincsenek tekintettel semmire, csak
saját klikkjük érdekeikre - hisz arctalanok, hatalombirtokló mivoltukat titok fedi.
Befolyásuk felülbírálhatatlan. Csak másik, külső háttérhatalom képes -
többnyire nyomásgyakorlással, erővel - eltéríteni őket kitűzött céljaiktól, és
meghozott döntéseiktől - (feltéve, hogy a másik háttérhatalom érdekei ezt
megkívánják). Olykor akadnak olyan ritka kivételnek tekinthető személyek a háttérhatalom
csúcsáról - (ezek száma elenyésző!) - akik vállalnak politikai közszereplést,
kiállnak a nyilvánosság elé, és magas közhivatali pozíciót, állami vezető
funkciót töltenek be. (Az ilyenek minden esetben a jótékony és mértéktartó,
higgadt, középutas politikusi szerepet - miként egy színházi álarcot - öltik fel, egyúttal a
nép nagy barátjának láttatva magukat.)
A háttérhatalom vázolt módon
érvényesített befolyása érvényesül valamennyi közhivatalban, szervezetben, joghatóságban,
pártban, a fontosabb kulturális intézményekben, nagyvállalatok, bankok
működésében és legfőképpen a sajtóban, és a média-struktúrában. Minden lényeges
döntés valójában az ő irányításával történik.
Képviseleti Demokrácia? Ugyan! Csupán látszólag van választási lehetőség: A nép, a tömeg választhat a háttérhatalom egyik, vagy másik bábja, vagy lakája közül. Lehet voksolni jobboldali, baloldali, népi stb. figurákra. A szavazópolgár végsősoron mindig ugyanazt a mozdulatlan és arctalan, változatlan háttérhatalmat kapja. [Arról is érdemes elgondolkodni, hogy a "nép" mint terminológia használható e egyáltalán, hiszen e totális rendszerekben a tényleges hatalombirtoklók igyekeznek minél nagyobb számú személyt a végrehajtók -, (ügynökök vagy lakájok) - közé beszervezni, vagy bekényszeríteni. Képesek lehetnek csaknem az egész lakosságot szolgálatukba vonni - amihez birtokukban vannak a legfejlettebb pszichológiai és ideológiai módszerek. Ebben az értelemben indokolttá válik a nép megszűnésére gondolni, hisz valaki vagy a nép vagy a hatalom kategóriájába sorolható, a kettő kizárja egymást. Szintén ugyanennek tulajdonítható, hogy ezekben az országokban látványosan veszített jelentőségéből a nemzet fogalmában való gondolkodás. A háttérhatalom nem nemzetben gondolkodik, hanem érdekeltségi területekben, szolgálatába pedig, nem nemzeti elkötelezettség vagy hovatartozás alapján építi be az egyént.]
Európában országonként általában
egy-egy háttérhatalom uralkodik, az USA-ban azonban több - egymással rivalizáló,
olykor alakalmi szövetségeket kötő - háttérhatalom létezik.(Egyik legismertebb ezek
közül a Kennedy-klán.) A különböző országok háttérhatalmai túlnyúlnak egymás
országhatárain, kisebb vagy nagyobb mértékben bejutnak a szövetséges, de leginkább
ellenséges országok nyílt, hatalmi, állami adminisztrációiba, és legfőképpen
sajtójába, ekképpen érvényesítve befolyásukat, megjelenítve érdekeiket, és
bizonyos fokig megfigyelve és kontrollálva a másik ország háttérhatalmának
tevékenységét. Emiatt valamennyi háttérhatalom egyik legfőbb magatartási eleme a
szüntelen és a racionalizmus határán túlnyúló gyanakvás.
A háttérhatalom működése a tényleges
gyakorlatban tehát ellenőrizhetetlen, és korlátozhatatlan. Birtokolja a jogot, de
felette áll annak, birtokolja az államot, de több annál, tevékenysége leggyakrabban
ellent mond minden meghirdetett és kinyilvánított törvénynek, szabálynak.
Rendelkezik az állami költségvetéssel, de gyakran törvénytelen pénzügyi
műveletekre használja fel. Kizárólag belső érdekviszonyai szabják meg
cselekedeteit, és aki útjában áll, azt - a legkifinomultabb módszerekkel -
könyörtelenül eltapossa. Ideológiája van az önkényre és az emberek megnyerésére
-; azáltal vonja őket érdekei szolgálatába, amilyen természetű affinitást megfigyel
náluk: az állam védelme nevében, isten nevében, a nemzet nevében, a biztonság, az
ellenőrzés, az elhárítás nevében, a tudomány nevében /.../ és ezek álruháiban.
Fejlettebb és tökéletesebben szervezett minden eddig létezett zsarnokságnál,
egyúttal sokkal inkább tettenérhetetlen is -; zsarnokság, de nagyon kifinomultan az,
diktatúra, de a képviseleti demokrácia álcájában -; olyan totális hogy lehet akár
fasizmus is, a tudományos kutatás, vagy az állambiztonság ürügyével. Ideológiája van a leleplezéssel
szemben is: Az összeesküvés-elméletben való hit hamis vádjával támad arra, aki
puszta létezését felveti. De hisz létezik: ő az állam, a titkosszolgálat, az
érdekszövetség - a hatalom. Nem ő az egész állami adminisztráció - ő csak
birtokolja. Nem ő az igazságszolgáltatás, ő csak kézben tartja. Nem ő a Parlament,
ő csak benne van. Mindenütt éppen olyan arányban - vagy befolyási súllyal - van
jelen, hogy a döntő irányítást birtokolhassa. Tevékenysége a legtöbb esetben
nem csak törvénytelen, de embertelen is! (Oldalainkon olvasható néhány ezzel kapcsolatos publikáció -
de itt most a genetikára akarunk koncentrálni.) Azt
tehet velünk, amit akar - nincs védelem, nincs jog, nincs menekvés előle - nincs
felette kontroll. Ezt ő is tudja -; él, és visszaél totális hatalmával -, néha
érdekből, néha szimpla irracionalitásból, máskor eltorzult küldetéstudatból; de
akad példa arra is, hogy merő unalomból, vagy szadista élvezetből. Van azonban
szabály, de ez kívül áll a nyilvánosságon, a jogon és végképp idegen tőle az
emberi humanizmus -; ez a háttérhatalmak belső szabálya, amelyet többé-kevésbé egymással
szemben mindannyian elfogadnak és betartanak.
Az ilyen típusú - gyakran egymással
rivalizáló, olykor ellenségeskedő - háttérhatalmi érdekszervezetek egymásra ható
kölcsönhatása szabja meg a legtöbb ország, állam, külső vagy belső viszonyait, a
közállapotokat, a nyilvánosságot, az élet számos elemét, mindazt, ami az emberekkel
és a világgal történik.
Ha létezik valamilyen módszer, eszköz,
ami valamennyi hatalomnak érdekében áll - (igenis létezik számos ilyen dolog) - és
bár embertelen, azt akkor is felhasználják a mindennapi gyakorlat szintjén, ha ellent
mond a meghirdetett, - civil értelemben vett - összes törvénynek, alkotmánynak, sőt,
akár nemzetközi jogi megállapodásoknak is. Hiszen valamennyi hatalom megcselekszi
ugyanazt a tettet - egyik sem fog tiltakozni, vagy nyilatkozni a dologról.
Elképesztő szörnyűségeket elkövetnek, ha biztosak abban, hogy egyetlen rivális
hatalom sem tesz ellene semmit - azokon kívül pedig nem is bír tenni ellene más. (Az
USA-ban és Angliában, embereken - akaratuk vagy tudtuk ellenére - végzett
biológiai/vegyi kísérletek a közelmúltban kerültek napvilágra - mindenféle jogi,
igazságügyi konzekvenciák nélkül. Az esetek minden bizonnyal csak azért kerültek
nyilvánosságra, mert a nevezett országok hatalmi csoportjait zsarolták a riválisai
olyaténképpen, hogy ha bizonyos dolgokban nem tesznek a kedvükre, akkor leleplezik
embereken végzett kísérleteiket. Ebben az esetben az egyetlen lehetséges megoldás a
zsarolástól való megszabadulásra, az önleleplezés, majd az ügy gyors eltussolása
és elhallgatása volt.)
A tudományos kutatások minden szinten
és totálisan az ilyen felépítettségű, jellemvonású és tevékenységet gyakorló
háttérhatalmi rendszerek birtokában vannak - ekképpen a genetikai kutatások is. Ez nem is
lehetséges másképpen, hiszen a mai tudományos kutatások olyan eszközöket és anyagi
forrásokat igényelnek, amelyeket csak állami adóbevételek felett rendelkező, az
állami költségvetés nagyságrendjét birtokló hatalmi gépezet képes finanszírozni
és megszervezni.
A tudományos kutatások és a fent
leírt természetű és működési rendszerű hatalmak közé tehát teljes
magabiztossággal kitehetjük az egyenlőségjelet.
Feltételezhetjük, hogy ezek a kutatási
eredmények is embereken - akaratuk vagy tudtuk ellenére - végzett kísérletek
eredményei???????
Igen! Alapos okkal gyanakodhatunk erre!
Adódik a kérdés: mire nyújt
lehetőséget a genetika tudománya, ami ennyire fontos az ilyen típusú hatalmi
gépezeteknek? Milyen érdek áll e mögött?
Üzlet, pénz, hatalom - ennek kell
mögötte állnia. De milyen gyakorlati formában realizálódik mindez a genetikai
kutatások eredményeinek felhasználása esetében? Most figyelmen kívül hagyjuk
azokat a módozatokat, amik emberiességi szempontból nem kifogásolhatók -; ezekkel
nincs dolgunk. De léteznek olyan felhasználási lehetőségek a genetikai kutatások
eredményeit illetően, amelyek rémisztő világot nyitnak meg az emberiség előtt.
Meg fognak indulni az embergyárak. A
genetikai térkép segítségével és a mesterséges megtermékenyítéssel, a
lombik-bébi technikával olyan embert lehet előállítani, amilyet csak akarnak. A
klónozás módszerével pedig lehet futószalagon gyártani az egymással 100% -ig
egyforma példányokat.
Olyan embert vásárolhat magának - akinek
erre pénze van -, amilyet akar. Szőkét, barnát, feketét. Tudóst, kitűnő
bokszbajnokot, tüneményes szépségű nőt. A genetikus "tudósok" legyártják
számára, s megkapja a lombikban megfogant embriót. Egy Picasso-t egy Beethoven-t egy
Eiffel-t egy Marilin Monroe-t. Nem hasonlót, hanem pontosan AZT.
Katonát akarsz, vagy sarki nőt? Lehet!
A genetikai laboratóriumok őrzik a sejtek kódjait. Legyártják, és kereskednek vele.
Felfoghatatlan méretű üzlet. Ha üzlet, akkor pénz, ha pénz, akkor hatalom. Itt van az
óriási érdek! Érdeke a fent leírt háttérhatalmaknak.
Úgy gondoljuk, hogy az a tény, hogy a
tudományos kutatások ilyen irányban ekkora intenzitással folytak és folynak, azt
jelenti: a jellemzett hatalmak pontosan megtervezett jövő-forgatókönyvvel
rendelkeznek. Már régen elhatározták, hogy a világ fejlődését ebben az irányban
fogják megszabni és determinálni. Ez lesz a jövő nagy üzlete.
Jövő? Van egy olyan érzésünk, hogy
ez már a jelen. Az emberi klónozásról s más genetikai lehetőségekről nem az
utóbbi években lehetett hallani először. Már 10-15 évvel ezelőtt részletes és
alapos elemzések jelentek meg az ezzel kapcsolatos elméleti lehetőségekről. Egészen
biztosak lehetünk benne, hogy ha ma a nyilvánosság előtt ennyi információ
megjelenik a géntechnikával kapcsolatban, akkor a fent jellemzett hatalmak
laboratóriumaiban már jóval előrébb tartanak ezek a folyamatok. Talán máris
köztünk él egy-két Napóleon, Kossuth, Szent István, Lenin. Ne is lepődjünk meg, ha
szembejönnek velünk az utcán: Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog!
Lehet, hogy már ketyeg valahol a halhatatlanság
titka is, ami ha napvilágot lát, fenekestől felforgatja az egész civilizációt,
társadalmi, szociológiai és gazdasági értelemben egyaránt. Megfigyelhetők olyan,
nagyon árnyalt, de figyelmen kívül nem hagyható jelzések, információk, amik azt
támasztják alá, hogy már évek óta gyakorlatban alkalmaznak valamilyen módszereket
ezzel kapcsolatban -; minden jel szerint csak kiváltságos hatalmi körökben.( Ma még nem
állítható bizonyossággal, hogy már létezik a halandóság megszüntetésének
technikája, de hogy vannak ezzel kapcsolatban eredmények, és óriási tempóban történik
ebben az irányban valami, az bizonyos!)
A mesterséges embergyártásnak
elképesztő mennyi vonzata van.:
Az így megszületett embereket egész
gyerekkorukban "megfelelő" környezetben kell tartani, hogy kialakítsák
bennük a szükséges késztetést és ambíciót. Elvégre, ha valaki világhírű
futballistát vesz, nem engedheti meg neki, hogy gyerekkorában verseket olvasson, mert
esetleg véletlenül költő akar lenni. Márpedig a vevő Maradonát akar - igaz is, mért
is ne pontosan őt - hiszen a klónozás ezt is lehetővé teszi. A futballistából
hasznot akar, ezt készíti elő, ebbe fektet pénzt. Az így megszülető "Maradona"
egész élete, csecsemőkorától kezdődően megszervezett környezetben folyik. Nem
lehetnek sikerélményei olyan dolgokkal kapcsolatban, amik eltérítik őt a sporttól.
De legyenek olyan sikerélményei, amik a labda irányába orientálják. És így
tovább. Mesterséges környezet, mesterséges kondíció, mesterséges haszon.
Az embert lehet tenyészteni, mint egy
haszonállatot.
Adni, s venni. Meg is fogják tenni!
Létre lehet hozni embert, kizárólag
genetikai-biológiai kísérleti célokra is. Mért is ne? Mindenféle mérgeket,
vegyszereket lehet az erre a célra előállított emberen kipróbálni, lassan, kis
dózisban, nem halálos mértékben adagolni a baktériumokat, szintetikus anyagokat.
Aztán megvizsgálni, hogy a szervezete milyen védekezési rendszert mozgósít ezekkel
szemben - milyen ellenanyagot termel. Milyen génnek tulajdonítható a védekezési
reakció. Amit azután lehet szintetikusan előállítani, gyártani, és eladni - újabb
üzlet, pénz, hatalom. A kísérletek céljára mesterségesen előállított ember
- (vagy kiszemelt civil személy!) - folyamatos mérgezésével, vegyi
fertőzésével ki lehet váltani a génekben a tartós, örökletes rezisztenciát. Ki
lehet tenyészteni olyan géneket, majd embereket, amelyek ellenállók mindenféle
baktériummal, számos vegyszerrel és szintetikus méreggel szemben -; az ilyenekből, pl.
katonának ragyogóan alkalmas példányokat lehet sorozatban legyártani. Máris indul
a gén-üzem, és adhatják-vehetik a mesterségesen kreált embriókat óriási
haszonnal.
A lehetőségek határtalanok - a
borzalom perspektívái végtelenek.
A legfőbb hatalombirtoklók elemi ideológiai alapvetése az a gondolat, hogy mindez "csupán csak erkölcsi kérdés - mi egyéb ?" (sic!) Valóban -, mi egyéb ? Ezen az alapon be lehetne vezetni a kannibalizmust - gondoljuk csak meg, mi mindenre jelentene megoldást: Egyszerre oldaná meg az éhínséget és a túlnépesedést. Valóban: csupán csak erkölcsi kérdés - nagyon ajánlható és elfogadható ez az ideológia, s az általa predesztinált gyakorlat. Felháborító! Nem emberi! S a legkevésbbé sem Isteni! ! ! ! ! (Ennek a típusú hatalomnak a birtoklói előszeretettel tekintenek önmagukra úgy, mint Istenekre -, s nevezik magukat ekképp!)
Nem! Semmiféle garanciát sem
jelentenek azok a deklarációk, jogszabályok, rendeletek, netán nemzetközi
megállapodások, amelyek a genetikai kutatási eredmények felhasználására
vonatkoznak, annak ellenőrzött korlátok között tartását ígérik. Sem azok, amik
eddig keletkeztek, sem azok, amelyek ezután fognak létrejönni.
A hatalmi architektúra és annak
működési rendszere önmagában véve jogtipró, és antidemokratikus, azaz
ellenőrizhetetlen. Olyan fokú kifinomult pszichológiai önkényt gyakorol, ami
példátlan az emberiség történelmében.
Ez a hatalmi struktúra és annak
gyakorlata eleve kizár bármiféle jogi védelmet, törvényi garanciát a genetikai
visszaélésekkel kapcsolatban -; miként minden egyéb háttérhatalmi önkénnyel
kapcsolatban is.[ pl. ]
A visszaélések megtörténnek, és meg
fognak történni.
Az Aldous Huxley által
anti-utópisztikus-nak szánt "Brave New World" - "Szép új világ" is meg fog
történni.
De lehet, hogy már meg is történt!
|